Furcsa ötlet lehet első hangzásra csatlakozni egy csoporthoz, ahol szülők beszélnek a szülőségükről, főleg, ha az a tapasztalatunk, hogy a legtöbb Facebook poszt alatt az egymásra licitálás vagy az ítélkezés megy.
Nem meglepő, ha belefáradtál, és szívesebben fordulsz a saját biztonságos közeged felé.
Érdemes mégis megfontolni egy szülőcsoportot. A Kapcsolódó Nevelés alapjai egy olyan szülpcsoport, ahol a Kapcsolódó Nevelés eszközeit sajátíthatod el és hat, egymásra épülő alkalmon támogatást kapsz ahhoz, hogy ezeket be tudd építeni a családod életébe.
Hogyan is néz ki ez a támogatás?
Önmagában nagyon sok erő van abban, amikor támogató közegben tudunk beszélni a kihívásainkról. Amikor elfogadnak és meghallgatnak minket. Nem ítélkeznek felettünk egy percig se. Ahol azt érezheted, hogy mindenki hasonló cipőben jár, de mégsem ugyanolyanban.
Lényegében az első alkalmon megtanuljuk a Páros Meghallgatás eszközét, és azt is, hogy miért segít ez számunkra. Ebben van egy kis neurológia és nagyon sok tapasztalat.
Rögtön az első alkalommal ki is próbáljuk.
De nem csak kipróbáljuk, hanem az első alkalommal támogató csoportot is tartunk, ahol a legelemibb módon megtapasztalhatod, hogy a saját érzéseiddel, kételyeiddel, félelmeiddel nem vagy egyedül.
Lehet, hogy elsőre, főleg, ha még nem próbáltad, ijesztő lehet vadidegenek előtt kitárulkozni, vagy belemélyedni egy-egy érzésbe, de biztosíthatlak, hogy egyrészt nem engedek senkit rossz érzésekkel tovább, másrészt nagyon fontos, hogy a támogató csoportban, Páros Meghallgatásban mindig úgy használod az időt, ahogy neked jólesik. Nem foglak megítélni, hogy hol tartasz ebben, nem fogok semmit erőltetni. A maximum, amit tapasztalhatsz tőlem, hogy kicsit megpróbállak kedvesen kicsalogatni a komfortzónádból.
Biztonságos környezetté pedig attól válik, hogy megtartjuk a kereteket: nem ítélkezünk, nem kapsz kéretlen tanácsokat, nem kell magyarázkodnod, és mélységében elmesélned egy problémát. Szeretettel körbevesszük egymást, és elhisszük, hogy mindannyian képesek vagyunk a saját életünk irányítására.
Megtanítom az eszközöket a csoportban, de ez nem azt jelenti, hogy elismétlem azt, amit a honlapon amúgy is megtalálsz.
Az egyik leghálásabb oktatói feladat, hogy kipróbáljuk az eszközöket a csoporton. Fontos része a Kapcsolódó Nevelés szülőcsoportoknak, hogy megértsétek azt, hogy mi van az eszközök hátterében, hogy miért működik. De ezekről nem csak szavakkal beszélünk, mert hiszünk abban, hogy a saját bőrünkön megtapasztalni sokkal hosszabb távú tudást hoz. Nem véletlenül kezdünk mindig a Páros Meghallgatással: ez az, amiben a legritkább esetben van részünk. Amikor valaki ítélkezés, belekérdezés és tanácsadás nélkül hallgat meg minket, az olyan élmény, amit a mindennapokban legritkábban tapasztalunk.
Ez az a „hely” ahol kimondhatóak lesznek az érzések, ahol megtapasztalhatjuk, hogy elegek vagyunk és jók. És ebben a biztonságos közegben minden csoporton megmártózunk.
Online csoportoknál kicsit nehezebb, mint élőben, de úgy is szoktunk időt keríteni a Gyerekidő, a Nevetés meghallgatásának kipróbálására. Személyesen pedig nagyon átütő tud lenni, amíg egy Szelíd Határszabás elejéig a gyermekünk bőrébe bújunk. Előfordul, hogy egy eszköz könnyebben vagy nehezebben megy valakinek, de a hat hét alatt van idő foglalkozni azzal is, hogy a nehéz érzéseket oldjuk.
Ez lehet kényelmetlen?
Igen!
Néha nehéz hallani, hogy szuper szülő vagy. De ez azáltal gyógyulhat, hogy újra és újra meghallgatod vagy meglátod a másik szemében.
Néha nehéz azzal együtt lenni, hogy nem úgy mennek a dolgok, ahogy magunktól elvárnánk.
Biztosíthatlak róla, hogy te magad irányíthatod a folyamatot. Nem kötelező semmiben részt venni, és ténylegesen annyit oszthatsz meg, ami neked komfortos, és azt próbálhatod ki, ami neked belefér. Ebben mindig nagyon szigorúan tartjuk a kereteket.
Szóval: Elmélet? Igen!
Gyakorlat? Igen!
Ezeken a csoportokon minden úgy van összerakva, hogy a lehető legtöbbet megtapasztald az eszközökről, ne „csak” a tananyagot kapd meg. Egy könyvet elolvasni bárki tud, és van, akinek sikerül is megvalósítania a nagy részét. Az nem a te hibád, ha nem tartozol ezek közé az emberek közé.
Ezt a gyakorlatorientált környezetet tudom biztosítani neked, és ha úgy érzed, hogy erre van szükséged a szülői fejlődésedhez, akkor nézd meg, hogy legközelebb mikor indul csoportom.

eszközökről, ne „csak” a tananyagot kapd meg